KÖZLEGELŐ

KÖZLEGELŐ

4 hozzászólás ehhez “KÖZLEGELŐ”

  • nandi írta:

    Civil Akadémia ~ Bogár László: Válságok Örvényében
    http://www.youtube.com/watch?v=uEvNGRmAAIQ

  • nandi írta:

    Kádár-kapitalizmus Magyar Hírlap 2011.11.17.

    Aligha véletlen, hogy a rendszerváltás óta a közbeszédben tartózkodtak
    attól, hogy a kapitalizmus kifejezéssel illessék az új rendszert, holott
    nyilvánvalóan az. A magyar közérzet már a rendszerváltás hajnalán is némi
    gyanakvással tekintett mindarra, amit ez a fogalom sugall, és az elmúlt húsz
    év tapasztalatai ezt a gyanakvását jelentősen fel is erősítették.

    Az alábbi kis történet némi adalékul szolgál ahhoz, hogy a gyanakvás nem
    alaptalan, sőt egy eddig kevéssé ismert indoka is lehet. 1996 tavaszán
    jelentéstevő voltam a strasbourgi Európa Tanács előtt, és jelentésem tárgya
    a londoni székhelyű Európai Újjáépítési Bank tevékenysége volt. Ennek
    elnökével együtt szerepeltünk, és szereplésünk előkészítésére kétszer is
    hosszabb beszélgetést folytattunk. Az illető nem más, mint az a Jacques de
    Larosière, aki 1978 és 1986 között a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója
    volt. A beszélgetésünk végén éppen ezekről az élményeiről kezdett beszélni,
    és magyar vonatkozású emlékeit felidézve, a következőket mondta: az IMF és a
    globális pénzhatalmi rendszer számára nagyjából 1978-tól vált világossá,
    hogy Magyarországra sikeresen rácsapódott az adósságcsapda.

    Az adósságszolgálati ráta 1978-ban elérte a negyvenöt százalékot, majd
    1982-ben a hatvanat is meghaladta, miközben a tankönyvek szerint már a
    huszonöt százalék feletti szint is veszélyes. Az ország 1980-tól lényegében
    fizetésképtelenné vált, és az adott globális politikai klímában esélytelenné
    vált az addig követett finanszírozási gyakorlat fenntartása. Az IMF
    vezetősége világosan a magyar politikai vezetés értésére adta, hogy a
    túlélés egyetlen esélye, ha Magyarország belép a szervezetbe. És bár ezt a
    szovjet birodalmi logika opponálta, a magyar vezetés tudomásul vette a
    diszkréten megfogalmazott, de világos ultimátumot.

    A tárgyalások egy bizonyos fázisában elkerülhetetlenné vált, hogy az IMF
    vezérigazgatója és Kádár János személyesen találkozzon, ami Larosière
    számára – mint azt tizenöt évvel később elmesélte –, módfelett
    elgondolkodtató, megrendítő eredménnyel járt. Az lett volna a feladata, hogy
    közölje a rendszer urával: a játszmának vége. És bár a rendszer formálisan
    továbbra is fennmarad, és a szovjet birodalmi keretek között üzemel, de a
    tartalmi utasításokat most már nem Moszkvából, hanem Washingtonból, az IMF
    vezérigazgatójától fogja rendszeresen megkapni.

    Larosière arra számított, hogy feszült és drámai diskurzusban lesz része, ám
    a fejlemények egészen más irányt vettek. Kádár nemcsak hogy nem ellenkezett,
    hanem örömmel üdvözölte mindezt. Világossá tette, hogy nincs semmi meglepő
    abban, ami most bekövetkezik, hiszen ez már régen várható volt, és ő is azon
    lesz, hogy az átmenet zökkenőmentes legyen. Eddig egy másik birodalmat
    szolgáltunk odaadóan, most pedig ezt fogjuk, van már benne gyakorlatunk,
    tette hozzá némi öniróniával. Hogy jelezze, mindez nem egyszerűen
    udvariassági gesztus vagy taktikai húzás, elmondta, hogy már zajlik is a
    kapitalizmus bevezetését megalapozó jogi struktúrák kiépítésének
    megtervezése. Nyers Rezső és Tardos Márton újságolta el Larosière-nek, már
    elkezdték annak a közgazdászokból és jogászokból álló agytrösztnek a
    megszervezését, amely majd mindezt véghezviszi. Nagy horderejű munkáról van
    szó, de azt reméli, hogy néhány év alatt ez végbemegy, és mivel hozzáértő
    emberekről van szó, az eredmény nem maradhat el.

    Most már csak én teszem hozzá, hogy a jelek szerint Kádár pontosan látta a
    helyzetet, és a jóslata bevált. Az agytröszt 1986–87-re elkészült a nagy
    művel, és 1988 áprilisában, Kádár leváltása előtt egy hónappal a
    Grósz-kormány benyújtotta a parlamentnek, amelyik azt szeptemberben el is
    fogadta. A „slusszpoén” pedig, hogy azóta is ez van érvényben: az 1988-as
    VI. törvény, amelyet a szakma röviden csak „társasági törvényként” emleget.
    Kidolgozásában olyan, ma is aktív, vezető tisztségeket ellátó személyek is
    részt vettek, akik most nem feltétlenül érdekeltek abban, hogy ez a
    tanulságos történet teljes egészében ismertté váljon a magyar társadalom
    számára.

    Mindez megerősíti azt a feltételezést, hogy a legújabb kori magyar
    kapitalizmus kiépítése nem egészen úgy ment végbe, ahogy azt az uralkodó
    elbeszélési mód eddig sejtette. A magát szocializmusnak nevező régi rendszer
    uralmi struktúrái nemcsak hogy „ellenállást” nem mutattak, de ők maguk
    igyekeztek a legbuzgóbb kollaboránsként bizonyítani rátermettségüket az új
    birodalomnak. Az pedig nem habozott élni ezzel a felkínálkozással, és lássuk
    be, a maga szempontjából ez kitűnő döntés volt. Vagyis az elkeseredett
    vesztesek állítása, hogy „nem is volt rendszerváltás” kicsit pontatlanul
    fogalmaz. Mint láthatjuk, nagyon is volt rendszerváltás, csak nem akkor, nem
    ott és nem úgy, ahogy az uralkodó hamis elbeszélési mód állítja.

    Miközben a gyanútlan magyar nép azt hitte, hogy 1990-ben kezdődött, és azt
    remélte „jó lesz majd” neki, ezzel szemben 1982-ben már le is zárult, és
    olyan, máig is feltáratlan alkura épült, amely eleve vesztes létre ítélte a
    magyar társadalom legalább nyolcvan százalékát. Az 1989–90-es történés már
    csak látványtechnikai tűzijáték volt („vakulj magyar” jeligére), és egyetlen
    célja, hogy a vesztes többséget megtartsa végzetes illúziójában. És ez
    egészen addig így is lesz, amíg a vesztes többség ezt hagyja.

    Bogár László

  • nandi írta:

    Szabadságharc

    Álláspont – Bayer Zsolt

    Azért olyan nagyon nagy okosság nem kell ahhoz, hogy az ember lássa: valami nagyon nincsen rendben a forint mostani árfolyamzuhanása körül. Az pedig szinte mellékes, de azért jellemző körülmény, hogy ennek az árfolyamzuhanásnak módfelett örülnek a hazai baloldaliak, a sajtójuk és a hozzájuk kapcsolódó pénzügyi körök. Természetesen azt mondják, hogy nem örülnek, és természetesen állandóan aggódnak, de nem tudják elrejteni a kaján vigyort, ami kiül az arcukra, hiszen mindezzel az Orbán-kormány alkalmatlanságát tudják bizonyítani – más céljuk pedig nincsen. Illetve, dehogyis nincs! A másik céljuk az IMF visszahívása Magyarországra, és a magunk mögött hagyott nyolc év gazdaságpolitikájának folytatása.

    Ennek a célnak rendelik alá egész működésüket, és e cél érdekében csoportosítják a híreket. Ami nekik fontos, és ami látszólag az ő igazukat támasztja alá, az le sem kerül a címlapjaikról, minden egyébről pedig hallgatnak. Önmagában ez még belefér a politikai csatározásba, de most sokkal többről van szó. Most tényleg Magyarországról van szó.

    Nézzünk néhány tényt. A forint elképesztő mélyrepülésbe kezdett a múlt héten, és a napokban elérte történelmi mélypontját az euróval szemben. (Természetesen ugyanígy gyengült a svájci frankkal és a dollárral szemben is.) A hírre reagálva az ideiglenesen hazánkban tartózkodó mainstream baloldal nem lanyhuló energiával hangoztatja: mindez a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának eredménye, mindent vissza kell csinálni, és haladéktalanul vissza kell hívni az IMF-et. (Csak egy apró színfolt az események sűrűjében, de azért jellemző: miután a kormány plázastopot jelentett be, Vadai Ágnes, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció üdvtelenkéje bejelentette, hogy a Gazdasági Versenyhivatalhoz és az Európai Unióhoz fognak fordulni, mert ez a lépés sérti a piaci szabadságot, továbbá ellentétes az uniós jogszabályokkal is, elsősorban azért, mert esetleg egy magyar tulajdonú üzletláncot hozhat helyzetbe. Ezekkel élünk együtt, felebarátaim. De meddig még?)

    De visszatérve az események fősodrához. Tehát a forint és a BUX gyengülése az ideiglenesen itt állomásozó baloldal szerint a kormány bűne. Azért néhányan felteszik a kérdést: miközben csökken az államadósság, miközben a kormány elég nagy mennyiségű tartalékot halmozott fel a válság kivédésére, s miközben a vártnál jobb GDP-adatok láttak napvilágot, miért zuhan a forint? A kormánybarátsággal nem vádolható MNB közleménye is így fogalmaz: a hazai gazdasági mutatók nem indokolják a forint árfolyamának alakulását. Hát akkor mi indokolja?

    A spekuláció. Az indokolja. Minden magára valamit adó szakértő tudja ezt. És a bátrabbja hangot is ad ennek. A hazai nyilvánosságban elsikkadt egy hír: Nouriel Roubini, a 2008-as válságot előre megjósoló amerikai közgazdász professzor nyilatkozatot adott ki, miszerint: „Be kellene fejezni a forint elleni spekulációt.”

    Nahát! Csakugyan erről lenne szó? Igen, erről. A nemzetközi pénzvilág, a globális tőke egyszerűen nem hajlandó megbocsátani Orbánnak, hogy más utakon merészel járni. S ezért bármire képes a magyar kormány és az ország ellen. Nyolc nagybank például az EU-hoz fordult a bankadó miatt, és segítséget kér (értsd: nem akar sem bankadót fizetni, s nem hajlandó lenyelni, hogy a magyar devizahitelesek rögzített árfolyamon visszafizethetik kölcsönüket). A spekulánsok támadják a forintot, és elérik, hogy az árfolyam zuhanjon, miközben ezt semmilyen valós gazdasági eredmény nem indokolja. A hitelminősítők leminősítenek – eközben az EU illetékes biztosa harcot hirdet a hitelminősítők ellen, nagyon helyesen: a hitelminősítők a globális pénztőke, a kaszinókapitalizmus kutyái ugyanis. Vagy ahogy a portugál miniszterelnök mondta volt: rosszabbak, mint a terroristák…

    A The Economist arról értekezik, hogy Orbán tavaly az intenzív osztályról hozta ki Magyarországot, eközben a hazai baloldal arról értekezik, hogy Orbán tönkreteszi Magyarországot. Amikor Orbán Kínába ment (nyilván pénzért), az ideiglenesen itt állomásozó baloldal nekiesett, hogy mit fog szólni ehhez a „Kína-barátsághoz” a Nyugat és az EU. Majd a görög válság miatti csúcstalálkozó után Sarkozy rohant a kínaiakhoz, pénzért könyörögni. De neki szabad…

    Egy szó, mint száz: tényleg szabadságharc folyik. Igazi háború, (egyelőre) lőfegyverek nélkül. A globális pénztőke az agresszor, a társadalmak megpróbálnak védekezni. Erről szól immáron minden, a Wall Street elfoglalóinak mozgalmától Orbán bankadójáig. És jó tudni, ki melyik oldalon áll.

    Nézzék meg a Lopott idő című filmet. Tökéletes látlelet. Némi utópiába csomagolva: mirólunk. Erről a világról. A filmben nincs már pénz, mindenért idővel fizetünk. És akinek lejár az ideje, azonnal meghal. A gettóban élnek azok, akik napi időbérért robotolnak, és legfeljebb egyheti idejük van. Az egyes zónában pedig az időmilliomosok élnek. S a legnagyobb időbankár, egy bizonyos filmbeli Weis úr. Aki harmincszázalékos kamatra ad időt kölcsön. És egymillió évet őriz privát széfjében.

    Na, hát ellenük folyik most a szabadságharc.

    Bayer Zsolt

Hózzászólás írása

Be kell jelentkezned a hozzászólás írásához.