2 hozzászólás ehhez “Bhagavad-Gita”

  • nandi írta:

    Miért fontos lehazudni a magyar történelmet!
    Óriási hazugságban tartanak bennünket vallási és történelmi szinten egyaránt, ami nem csupán a magyarságot érinti, hanem az egész emberiséget.…

    https://youtu.be/kLQRah_g-40

  • nandi írta:

    MAHÁBHÁRATA – A Magasztos szózata – A Nagy Út
    http://nandi.ingyenblog.hu/vilaglatas/dharma

    A Pándavák levetették fejedelmi díszköntöseiket és ismét a zarándokok egyszerű ruháját, s az őzbőrt öltötték magukra. És a király, négy fivére s a királyasszony elindultak észak felé. De Judhisthira hűséges kutyája nem akart elmaradni urától, ragaszkodó szeme folyvást rajta csüggött, és ott kullogott a zarándokok mögött.
    Elindultak a sívóhomok kietlen buckái s halmai között, a Halál tanyáján keresztül igyekeztek az Öröklét felé, melynek dicsfénye lelküket kápráztatta.
    És ekkor Draupadí lerogyott: holtan terült el a sivatag homokján. – Mondd, miért bukott el Draupadí? Miért nem érheti el a dicsőséges célt, holott egész élete, minden tette tiszta és nemes volt? És Judhisthira felelt: – A szeretet volt a vétke, mely a földre döntötte. Lelke jobban ragaszkodott szerelméhez és szerelme gyümölcseihez, mint bármi máshoz a három világon. Ez a ragaszkodás tartotta fogva a föld rögén.
    Alig haladtak egy darabig, Szahadéva megtántorodott és a porba hullt, a halál sápadt színe borult arcára. Bhíma fölsóhajtott: – Ó, királyi bátyám, mondd, miért bukott el Mádri fia ? Judhisthira nem fordult vissza, nyugalmas hangon válaszolt: – Igaz, szilárd és bölcs volt, nem látta büszkélkedni senki: de lelke mélyén minderre büszke volt, önmaga előtt kérkedett tökélyeivel; kicsiny hiba, de most súlyos teherként vonta le a porba.
    Már csak négyen voltak, meg a kutya. De Nakula szívét elfogta a fájdalom, amikor ikertestvérét holtan a homokban kellett hagynia. Lábai ellankadtak, tétován megállott, s ebben a pillanatban holtan bukott az arcára. Ám Judhisthira szemei nem rebbentek meg, végtelen áhitat békéje honolt arcán, amint a magasság felé nézett, rendületlenül, fölszabaduló lélekkel. – Megtévelyedett ő is – mondotta bölcs szóval. – Az isteni forma, a szép test, amelyet a lelke felöltött, megtévesztette; valóságot, kiváltságot látott benne, s elfeledte az örökkévalót a romlandó kedvéért: ezért bukott el.
    Ardzsunának a szívébe hasított bátyja komoly szava. És a büszke, felséges hős, az ellenség ostora, a harcos, aki diadalmasan tört át egykor a dúló harc vértengerén: Ardzsuna – elbukott! Bhíma megrendült, hangja rekedten, elhalóan hördült fel: – Király! Ez a férfiú bizonnyal tökéletes volt!
    Judhisthira folytatta útját és felelt: – Hazug szó hagyta el ajkát: egyetlenegyszer bár, de mégis hazudott! Kérkedve mondotta egy napon, hogy egymagában, egyedül fogja elpusztítani minden ellenségét…
    Bhíma már alig bírta emelni a lábát, mintha ólommá váltak volna tagjai. Ereje elhagyta, és térdre esett a homokban. – Bhíma – mondta a bölcs király – , túlontúl szeretted a földi dolgokat, derűs szíved vidám örömökön csüggött!
    … nem nézett hátra a szilárd lelkű bölcs, csak egy cél felé törekedett, minden mulandó kapcsolatot lerázott már dicső szelleme. Arcával a Hegy felé tekintve ment, ment és nem követte más, csak az eb – egyedül az eb.
    És elérte a sivatag végét. A szent Méru emelkedett előtte, … Az Istenek Ura, Indra állt előtte. – Üdv néked, Príthá nagy fia! – köszöntötte az Égi király. – Jöjj, emelkedj a Mennyek csarnokába! – Ó, Istenek ezerszemű Királya, add vissza enyéimet, akik elbuktak az úton! Az isten felelt: – A mennyek csarnokában várnak rád azok, akiket szerettél. Ott lesznek fivéreid, ott lesz hitvesed, ott lesz anyád, és Krisna való mivoltában gyönyörködhet fényrenyílt szemed!
    A megdicsőült uralkodó tekintete ekkor az ebre tévedt, az ebre, mely hunyászkodva, alázatosan hevert lábainál, és szeme tántoríthatatlan ragaszkodással csüggött urán. És Judhisthira szívét elöntötte a részvét, s így beszélt: – Ó, Indra, Legfelségesebb, te, ki jól ismered a múltat, a jelent és a jövőt, adj még egy kegyet! Ez az eb velem evett, mellettem aludt, követett mindenkor, szeretett engem: el kell most hagynom őt ? – Király – mondotta az isten -, most már halhatatlan és isteni vagy, mit törődöl az oktalan ebbel? Hagyd el a kutyádat és jöjj! Ám Judhisthira felelt: – Ó Magasságban Lakozó, hogyan volna lehetséges, hogy a megdicsőült lélek könyörtelenül tekintsen testvérteremtményére? Nem, Indra, veszítsem el inkább a dicsőséget, ha miatta meg kell tagadnom a lényt, aki hűséggel szeret. Szigorúan szólt Indra: – Tisztátlan állat, az eb… Miként gondolhatod, hogy a létnek ily alacsony fokán álló teremtés bejusson oda, hová csak az emelkedett lélek térhet? – Nem úgy – vetette ellene a király. – Írva vagyon, hogy a reménykedőt elutasítani éppolyan nagy bűn, mint szent bráhmant megölni.
    S ekkor a ragyogó Indra mosolyogva tárta ki kezét a páratlan erényű férfiú felé. Az eb eltűnt – és helyén ott állt Dharma, az Igazság örök Ura…

    Bhagavad-Gítá

Hózzászólás írása

Be kell jelentkezned a hozzászólás írásához.