Isten félelme

Isten félelme

3 hozzászólás ehhez “Isten félelme”

  • nandi írta:

    Prof. Dr. Freund Tamás agykutató beszél a lélekről, az agyról, az ateizmusról és az evolúcióról.
    „…Akármennyire komplex terméke az agy az evolúciónak, nem gondolom, hogy képes kitermelni egy olyan nem anyagi entitást – nevezzük elmének, éntudatnak, szabad akaratnak, léleknek, de leginkább ezek együttesének – amely irányítóként hat vissza az őt létrehozó idegsejtek hálózatára. … Inkább azt tudom elképzelni, hogy, mint az anyag evolúciójának csúcsa, az emberi agy vált alkalmassá, hogy rajta keresztül a teremtő eredetű lélek meg tudjon nyilvánulni az anyagi világ és ami fontosabb, a többi lélek számára. …az agyunk nem kitermeli, hanem befogadja az egyébként tér-idő dimenziókon kívül létező lelkünket. Az ateisták hite még nagyobb, mint az enyém, mert ők el tudják hinni, hogy az öntudatára ébredt emberi agy az ősrobbanással önmagából, önmagától és önmagáért keletkezett anyagi világ fejlődésének terméke lenne. … A legnagyobb rejtély a gondolkodó, szabad akarattal rendelkező ember keletkezésének az értelme, a lelkünk eredete, küldetése és sorsa. Ezek olyan kérdések, amelyekre a természettudomány sohasem fog választ adni. …” http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/vilaghiru-magyar-agykutato-meglepo-vallomasa-istenrol/ „A hitetlenség nem bűn, hanem büntetés”

  • nandi írta:

    Végállomás… – Gyermektelenségi mozgalom aktívistái figyelmébe ajánlom…

    Lélek Sándorné Gizella·2015. december 18.

    Ágyából rálátni a szemközti falra, hol Krisztus fején tövis koszorúja húsába marva, lecsurgó vére, felfelé néző szeme szenvedését mutatja.
    Jajgat a beteg, kínját alig állja, pedig hol van az ő kálváriája…
    Isten fiának szenvedését látva elszégyelli magát, fejét elfordítja, a látványtól még sem szabadul. Siettetné az időt, mely ólomlábakra váltott… Van még tartozása, üzenik odaátról. Mit vétettem? – kérdezi ezerszer, válaszra várva, hiába tudja, hogy a bűnt és vétket más mércével mérik ott fent. Felemeli ráncos kezét, kitapintja az olvasószemet, morzsolja fohászát mormolva… – bocsánatot remél…
    Egyre elviselhetetlenebb a fájdalom, hasítja csontját, izmait szaggatja, fél, mégis remél. Nincs hát kegyelem, meddig kell tűrni, mennyi van még hátra az útból, mely elfogyni nem akar. Könnyei peregnek, újai megállnak az olvasó szemen…
    Szólna, de nincs kinek, egyedül a vívja haláltusáját. Mellette asztalka leterítve, kicsi tálkában kihűlt ebédje, órákkal előtte odakészítve. A nővér felülni nem segítette, ideje nem engedte, várta a másik betege, kinek már étel sem kellett, későn érkezett, lábára lábcédulát készített. Így mennek el sorban, a legfelső emeleten, apró szobájukban, melyet kiemelt otthonnak hívnak…
    Talpig feketében érkezik a család, átveszi a hagyatékát, bankszámlájáról –, ha volt neki, pénzét leemelik.
    A lélek lebeg, látja, amint a koncon osztoznak. A test jegelve, nincs már hozzá köze, a zsinór elszakadt. Megszűnt a kín, szenvedés, csak a lélek sajog, mert tudja, amíg a Fényt el nem éri, a köztes létből szemléli, örökösei bűnös karmát építenek…
    Sírhanton, a szeretet és árulás virágai egymás mellett, megférnek…
    A lélek búcsút int levetett ruhájának, s elindul a Fénybe, hol az Angyalok Kara köszönti…
    Megérkezett!
    ***
    Egy régebbi írásom, megjelent a Wass akarattal Tárogató Hangján Antológiában

  • nandi írta:

    Szántai Lajos – A világ megváltásának királyi útja
    http://www.youtube.com/watch?v=QhtBjCGcu7I

Hózzászólás írása

Be kell jelentkezned a hozzászólás írásához.