Egy hozzászólás ehhez “DOBÓ”

  • nandi írta:

    “- Meg kell esküdnünk egymásnak az örök Isten szent nevével ezekre a pontokra… Egy ív papirost vett fel az asztalról, és olvasta: – Először: akármiféle levél jön ezentúl a töröktől, el nem fogadjuk, hanem a község előtt olvasatlanul megégetjük. – Így legyen! – hangzott a teremben. – Elfogadjuk! – Másodszor: mihelyt a török megszállja a várat, senki neki ki ne üvöltsön; bármit kiáltoznának is be, arra semminemű felelet ne hangozzék: se jó, se rossz. – Elfogadjuk! – Harmadszor: a várban a megszállás után semmiféle beszélgető csoportosulás se kint, se bent ne legyen. Se ketten, se hárman ne suttogjanak. – Elfogadjuk! – Negyedszer: az altisztek a hadnagyok tudta nélkül, a hadnagyok a két kapitány intézkedése nélkül a csapatokon nem rendelkeznek. – Elfogadjuk! Egy érdes hang szólalt meg Fügedy mellett: – Valamit ide szeretnék betoldani. A szóló Hegedüs volt, Serédynek a hadnagya. Az arca ki volt vörösödve. – Halljuk – szóltak az asztalnál. – Azt ajánlom, hogy a két kapitány viszont a hadnagyokkal mindig egy értelemben intézkedjen, valahányszor úgy fordul a sor, hogy akár a védelemben, akár más fontos intézkedésben a hadnagyok közül csak egy is tanácskozást kíván. – Az ostrom szünetében elfogadom – szólott Dobó. – Elfogadjuk! – zúgták rá mindannyian. Dobó folytatta: – Utolsó pont: aki a vár megadásáról beszél, kérdez, felel, vagy bármiképp is a vár megadását akarja, * fia legyen! – Haljon meg! – kiáltották lelkesen. – Nem adjuk meg a várat! Nem vagyunk zsoldosok! Nem vagyunk szolnokiak! – hangzott mindenfelől. Dobó levette az aranyos sisakot. Hosszú, szürke haját végigsimította. Intett a papnak. Bálint pap fölkelt. Szintén levette a süvegét, és fölemelte az asztalon álló kis ezüstfeszületet. – Esküdjetek velem – mondotta Dobó. A teremben mindenki a feszület felé nyújtotta a kezét. – Esküszöm az egy élő Istenre… – Esküszöm az egy élő Istenre – hangzott az ünnepi mormolás. – …hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen! – Úgy segéljen! – zúgták egy hanggal. – És most magam esküszöm – szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. – Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet, minden gondolatomat, minden csepp véremet. Esküszöm, hogy ott leszek minden veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám! Nem kételkedett azon senki. Lángolt mindenkinek az arca, mert tűz égett mindenkinek a szívében. A Dobó esküjére minden kard kivillant. Egy lélekkel kiáltották: – Esküszünk! Esküszünk! “

Hózzászólás írása

Be kell jelentkezned a hozzászólás írásához.