Egy hozzászólás ehhez “V a s k e f e”

  • nandi írta:

    Globális hatalomőrület
    http://mno.hu/velemeny/globalis-hatalomorulet-480741

    Gyurcsány: https://kuruc.info/galeriaN/egyeb/gyurcsanyvaskefe.jpg

    1956. november 4., vasárnap 5 óra 20 perckor Nagy Imre drámai hangú rádióbeszédet mond, amelyet kb. 8 óráig többször megismételnek: “Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”

    A sokak által nem szeretett, de a kortárs emlékművek között mégiscsak a legérdekesebbek közé tartozó Vaskefe tovább bonyolította a helyszín problémáit. A legtöbb pályamű nem tudott mit kezdeni vele, mellőzte vagy éppen túlzottan kihangsúlyozta. A Napur etc. tervén a Vaskefe végre a helyére kerül: az új környezet jobban áll neki, mint ahogy ma árválkodik a kopár, nagy tér közepén. Az emlékmű a múzeum szerves részévé válik.
    http://valasz.hu/itthon/indokolt-a-buszkeseg-zsenialis-a-magyar-epiteszek-terve-az-uj-neprajzi-muzeumrol-118610

    …az említett dolog valóban jellegzetesen kifejezi Budapest szívére irányított lándzsává tömbösödő bitófa-erdejével a kommunisták és liberálok fölfogását a forradalomról, fővárosunkról és hazánkról. Éppen ezért meg kell maradnia! -CzG-

    Tihanyi Árpád fia, Tihanyi László: Búcsúlevél a bekecs gallérjában

    http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/tihanyi_arpad_bucsulevel_a_bekecs_gallerjaban/2459489/

    – Édesanyám családja a vasi zsákfaluban, Olaszfán élt abban az időben. A család egy része, így édesanyám is később Győrbe költözött, de a rokoni kötelékek megmaradtak. Amikor édesapám kivégzése után kiadták a személyes holmijait, többek között ruháit, azok nagy részét elküldtük Olaszfára, édesanyám nagynénjéékhez, akiknek jól jött az ilyen fajta praktikus ajándék, a mindennapokban tudták használni azokat. Ezek között volt egy bekecs, ahogy akkoriban hívták, ami nem más, mint egy galléros kiskabát – emlékezett Tihanyi László. – Egyszer csak megjelent nálunk Roza nénénk és elmesélte, hogy egyik alkalommal édesapával álmodott, aki letette az ölébe ezt a bizonyos bekecset, és valahogy mozdulataival a hajtókájára terelte a figyelmet. Valamit jelezni akart. Roza néni felriadt és azonnal keresték, hol lehet a kabát. Az istállóban találták meg, végigtapogatták és érezték, hogy a gallérja valamit rejt. Felbontották, és ott volt a hétlapos, vécépapírra, tintaceruzával írt levél, amit édesapa varrt bele. Reggel lemásoltatták a szomszédban lakó jegyzővel és Roza nénénk óvatosságból akkor még csak a másolatot hozta el édesanyámnak. Az eredetit elrejtették, ami később szintén hozzánk került.

Hózzászólás írása

Be kell jelentkezned a hozzászólás írásához.