joomla stats                                    http://www.czakogabor.hu/

2 hozzászólás ehhez “Czakó Gábor”

  • nandi írta:

    Négy szellem, 2012. március 16.
    http://videotar.mtv.hu/Kategoriak/Negy%20szellem.aspx

    Egy cikk a Keresztény Élet-ből:

    “A reformált istentiszteleten nem kötelező az Evangélium, az Oltáriszentség imádása és vétele. A szertartás a zsidó mintát követi: részlet az Írásból, majd a róla való elmélkedés.
    Úrvacsora csak nagy ünnepeken. A szombatistáknál már ott sem, ott már Jézus sincs.
    A reformált templomokból kidobálták az eltörölt katolikus ünnepeket számon tartó, fölöslegessé vált rovásos naptárbotokat. Még szerencse, hogy Marsigli megmentett egy ilyent.”

    Szkíta üzenet?
    Kedves olvasónk, J. N. J. írja, hogy egy rendezvényen járt, ahol az előadó azt állította, hogy a magyar reformáció lényege nem a katolikus vallás reformálása és megújítása volt, hanem az „ősi szkíta hitvilág – Atilla király vallásának” a visszaállítása. Kérdi, hogy szerintem mi az igazság.
    Nos, az előadó szemlátomást eredeti ötletekben gazdag ember. Alítható, hogy keveset időzik szentmisén. Ilyesmi vele az emlékezete határán túli időben történhetett. Úgy tudja ugyanis, hogy a katolikus misét két menóra közt mutatja be a pap. A reformáció magyarországi folyamatát sem tanulmányozta, ami az evangélikus tanítás után hamar a református, unitárius, ádventista-szombatista felekezetek kialakulásához vezetett, melyek lényegében visszatértek a judaizmushoz. Találkoztak is vele, mert a zsidó vallás XX. századi újítói, például Martin Buber, hitüket megtartva, Jézust nagyjaik közé fogadták.
    Az újabb „kereskedelmi szektákról” ne beszéljünk.
    Őszintén tisztelem és nagyra becsülöm a magyarországi történelmi egyházakat, ismerem a haza, társadalom, a hitélet elmélyítése végett kifejtett tevékenységüket. Gyermekeim felének református a keresztszüleje. Büszke vagyok, hogy olyan unitárius barátunk van – asszony az illető – akit talán egyszer szentté avatnának, ha katolikus volna.
    Tehát nem a vallásról, még kevésbé a személyes hitről, az Istenhez vezető útról beszélek, hanem a szokások és szertartások esetleges ősvallási összefüggéseiről.
    Először is fájó szívvel kell megállapítani, hogy „Attila király vallásáról” mákszemnyit tudunk. László Gyula derítette ki a Szent László legenda zárójelenetének, a párbajnak és a „fejbenézésnek” – midőn a hős fejét a megmentett leány ölében pihenteti – ősi, ha úgy tetszik, „szkíta” egyezéseit. A reformátusok és az utánuk következő reformáltak a jelek szerint nem tudtak a maguk „szkíta reformációjáról” ezért az általuk birtokba vett katolikus templomokban ahelyett, hogy a tisztelet középpontjába állították volna e csodás képeket, a pápista bálványozás jelének tekintve bemeszelték őket. Köszönet érte, így menekültek meg a történelmi dúlások elől. Egyre újabb szépséges példányaik kerülnek elő. Legutóbb Homoródkarácsonyfalván.
    Folytassuk a zenével. A katolikusok már a reformáció előtt számos ősvallási mozzanatot őrző népéneket szőttek a szertartásokba – tudjuk ezt Erdélyi Zsuzsától – ám a reformáltak visszatértek a zsoltárokhoz. Kiiktatták az Istenanya tiszteletét – a zsidó vallásban nincsenek még szent asszonyok sem, legföljebb hősnők, mint a Holofernesz fejét levágó Judit, vagy a népét megmentő Eszter. Pedig a szkíta Olimposzon nyilván lakott istennő. Daczó Árpád OFM kutatásai szerint ő Babba Mária, aki a katolikus csángók és székelyek hiedelemvilágában a Boldogasszonnyal azonosult.
    A reformált istentiszteleten nem kötelező az Evangélium, az Oltáriszentség imádása és vétele. A szertartás a zsidó mintát követi: részlet az Írásból, majd a róla való elmélkedés.
    Úrvacsora csak nagy ünnepeken. A szombatistáknál már ott sem, ott már Jézus sincs.
    A reformált templomokból kidobálták az eltörölt katolikus ünnepeket számon tartó, fölöslegessé vált rovásos naptárbotokat. Még szerencse, hogy Marsigli megmentett egy ilyent.
    A templom mennyezetére sokfelé festették a csillagos eget, másutt népi díszítő formákat. Hazulról hozta őket a gyülekezet piktora. Édesanyja, húga is ilyeneket szőtt-hímzett kendőkre, kötényekre, ő is ilyeneket pingált a bútorokra. Ezek kétségtelenül őriznek „szkíta” jelkép-elemeket. Ebben igaza van az előadónak. Csak arról feledkezik meg, hogy az ős-jelek a szertartásokhoz soha, semmilyen utalással sem csatlakoztak. Hallgattak a levakolt, ódon kőfaragványokkal együtt, melyekből mostani kutatók időnként rovásírásos vagy más szimbólumokat olvasnak ki.
    Ha a „szkíta üzenet” egyáltalán kimutatható, az éppen ellentétes a reformáció szellemi hatásával, inkább a néphagyomány elevenségének bizonysága. -Cz.G.-

Hózzászólás írása

Be kell jelentkezned a hozzászólás írásához.